2026. október 14.

Láthatatlan fenyegetés?

– Az Európai Unió készített egy felmérést, amiből kiderült, hogy a lakosság mintegy 76 százalékának van tudomása az élelmiszerekben található műanyagrészecskék jelenlétéről, és tart is tőle. Nem ismeretlen tehát ez a tény az emberek előtt, de hogy milyen módon kerülnek ezek a részecskék a testünkbe, és ott milyen hatásokat fejtenek ki szerv- és sejtszinten, ezzel még nagyrészt adós a tudóstársadalom – kezdte előadását Dr. Maléth József, majd rátért az általa irányított NOEMA projekt bemutatására.

– A műanyag hulladék lebomlása során keletkező mikro- és nanorészecskék a szó szoros értelmében körülvesznek minket: jelen vannak a vizeinkben, a talajban, a levegőben, és – ma már tudjuk – az emberi szervezetben is. Hogy milyen hatást gyakorolnak rá, károsítják vagy sem, s ha igen, milyen mértékben – ezt vizsgálja az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKK) kutatása két partnerintézménnyel: a Cambridge-i és az Ulm-i Egyetemmel. A kutatási projekt célja tehát az, hogy fejlett mérési technikákkal feltárja, milyen módon kerülnek ezek a részecskék a testünkbe, és elemezze, hogy ott milyen hatásokat fejtenek ki szerv- és sejtszinten.

Majléth József szerint ma már tudományosan alátámasztható tény, hogy a műanyagrészecskék kimutathatóan jelen vannak az emberi szervezetben, ugyanakkor az is tény, hogy a jelenlétük okozta esetlegesen károsító hatásaik nem, vagy csak korlátozottan ismertek. Az előadó többször nyomatékosan kihangsúlyozta: kutatásuk jelen állása szerint még nem igazolható az ok-okozati összefüggés azzal kapcsolatban, hogy a műanyagok jelenléte az emberi szervezetben szerepet játszana a betegségek kialakulásában: – Jelenleg kevés igazolható adat áll rendelkezésünkre arról, hogy ezek a részecskék milyen hosszú távú egészségügyi kockázatokat jelenthetnek, egyáltalán van-e hatásuk az egészségre.

A kutató példaként a dohányzást hozta fel, amelyről az 1900as évek közepén még senki sem feltételezte, hogy 10-20-30 év elteltével milyen súlyos egészségkárosító hatást mutat ki a tudomány. – Ebből a szempontból nagyon hasonló a kitettségünk a műanyagokkal szemben is – mondta.

– A szakirodalmat tanulmányozva azt tapasztalom, hogy a kutatások alapvetően a mikroműanyagok hatásaival foglalkoznak, aminek praktikusan az a magyarázata, hogy a kimutatásuk ezeknek oldott meg jelen pillanatban, a nanoműanyagok kimutathatósága az emberi szervezetben a méretük miatt lényegesen nehezebb feladat. Kutatásunkban mi mégis erre a kevésbé feltárt területre helyezzük a fókuszt. Azt vizsgáljuk, hogy a nanoműanyag szennyeződés milyen hatást gyakorol egy élő szervezetre. Egyelőre nem ismert, hogy az esetleges hatások függenek-e a nanoműanyagok mennyiségétől, a kitettség időtartamától, az összetételétől, szerkezetétől vagy alakjától. Az sem tisztázott, hogy milyen mértékű terhelés károsíthat egy embert, súlyosbíthat-e egy betegséget, vagy hozzájárulhat-e egy betegség kialakulásához. Az utóbbi néhány évben szaporodtak meg ezzel kapcsolatban a tudományos publikációk az orvosi szakirodalomban. Olvashattunk például arról mért adatokat, hogy egy gyulladásos bélbetegség esetén, ahol a bélfal átjárhatósága megnő, a nanoműanyagok akár az állapot súlyosbodását is eredményezhetik – magyarázta Dr. Maléth József.

Feltérképezték munkájuk során, hogyan jutnak be a mikro- és nanoműanyagok az emberi szervezetbe: – Mindenekelőtt a légutakon keresztül, belégzéssel. A belélegzett részecskék az orrüregtől az alveolusokig, a tüdőhólyagokig rakódhatnak le, aminek nagy részét a légúti tisztító mechanizmus a bélbe juttatja. Bejuthat a szervezetbe a tápcsatornán keresztül is. Az étellel, az ivóvízzel és a lenyelt porral részecskék jutnak az erekbe, a korlátozott epiteliális (sejtek, szövetek) átjutás főként nanoműanyagok esetén lehetséges. A kitettség mérhető a bőrön keresztül is. A részecskék többsége a felszínen vagy a szőrtüszőkben marad, mélyebb bejutás nanoműanyagok esetében vagy sérült bőrön keresztül valószínűbb. Az megállapítható, hogy az átjutást biológiai barriereken, vagyis a szervezet védelmi vonalain, a lerakódást, a kiürülést és lehetséges transzlokációt a részecske mérete, alakja, a felszíni kémia és a biológiai barrier épsége határozza meg.

A mikro- és nanoműanyagok jelenlétét a kutatások gyakorlatilag a teljes emberi szervezetben kimutatták: a testnedvekben, többek között a vérben, vizeletben, székletben, vagy az anyatejben, de emellett a különböző szervekben is megtalálták, mint az erek falában, az agyban, a placentában, a tüdőben vagy a májban. 2022-ben több publikáció jelent meg tüdőminta, vagy vérvizsgálatokról, ezek egyikében olvashattuk, ahol a tüdő alsó, felső, középső szegmensét is megnézték, hogy például a tüdő alsó szegmensében nagyobb mennyiségben volt megtalálható a mikroműanyag. Ezek a leíró típusú vizsgálatok azonban csak arra alkalmasak, hogy kimutassák a műanyagok jelenlétét az emberi szervezetben, arra viszont már nem, hogy az egészségre gyakorolt hatásukról közelebbi képet kapjunk.

Ezt azért is hangsúlyozom elég gyakran, mert sajnos amíg az orvosi szakma óvatos, addig a médiában megjelenő információk már négy-öt lépéssel több következtetést vonnak le egy-egy vizsgálati eredményből, mint a nemzetközi kutatócsoportok. Ezek a kutatási leírások arra valók, hogy egy lépéssel közelebb vigyenek bennünket a megértéshez, de még mindig csak a küszöbön toporgunk, amikor valamilyen beteg szervben vizsgáljuk a jelenlétüket. Hangsúlyozom azonban, hogy az ok-okozati összefüggést még egyetlen vizsgálat sem írta le. Sok a befolyásoló tényező, ami miatt a vizsgálatok eredményeit kellő óvatossággal kell kezelni.

– Néhány érdekességre azonban érdemes figyelni – emelte ki előadásában Majléth József. – Vizsgálatot folytattak krónikus bélbetegségben szenvedő betegek között a palackos víz és csapvízfogyasztással, illetve a rendelésre műanyagdobozban kiszállított étel, és az otthon elkészített étel fogyasztásával kapcsolatban, és – várható módon – azokban a betegekben mutatták ki a magasabb koncentrációt, akik palackozott vizet ittak és műanyag dobozból étkeztek.

Még egy jelentős, 2025-ben a Nature Medicine vezető orvosi szakfolyóiratban megjelent publikációra hívta fel a figyelmet Majléth József: – Ebben húsz elhunyt ember agyát vizsgálva mutatták ki, hogy az agyban magasabb a mikroműanyagok koncentrációja, mint például a vesében vagy a májban. A kutatók ugyanitt arra az adatra is felhívták a figyelmet, hogy a 2016 és 2024 között vett mintákban évről-évre lényegesen magasabb a mikroműanyagok menynyisége, ami sugall egy növekvő expozíciót, trendet. Végül a vizsgálatban azt mutatták még ki, hogy demens betegekben lényegesen magasabb a mikroműanyagok koncentrációja, mint a demenciában nem szenvedő páciensekben.

Talán sokan emlékeznek arra, hogy ezt követően – erre a publikációra hivatkozva – számos médiában jelentek meg sokkoló felütéssel cikkek ilyen címekkel: Az agy harca a mikroműanyagok ellen; Ez egy heroikus küzdelem; Már az agyunk is tele van mikroműanyaggal; vagy a legdurvább, hogy Felzabálja az agyunkat a műanyag. Ez tipikus példája annak, ahogyan laikusok állítanak be tudományos eredményeket kellő utánjárás nélkül, holott a szerzők korrektül kiemelték publikációjukban, hogy a demencia kialakulása egy igen összetett folyamat, ok-okozati összefüggést nem lehet megállapítani a műanyagok jelenléte és a demencia kialakulása között. A médiában megjelenő cikkek azonban sajnos felhasználhatóak voltak hangulatkeltésre, és nélkülözték a kritikus gondolkodást, aminek a tudomány szemüvegén keresztül kell megtörténnie, alaposabban elemezve az eredményeket.

A Műanyagok – barát vagy ellenség? rendezvény előadásainak teljes anyaga meghallgatható a www.mta.hu honlapján.