2025. June 20.

Formálódó jövő, a petrolkémia és a műanyagipar útkeresése Európában

A központi banki szektorban, az olaj- és energiaiparban szerzett jelentős tapasztalattal a háta mögött Horváth Ágnes a MOL Csoport vezető közgazdászaként gazdasági, makroökonómiai elemzésekkel és előrejelzésekkel foglalkozik, valamint felelős a MOL stratégiai döntéshozatal támogatásáért és az üzleti egységek gazdasági kérdésekben való együttműködésének javításáért. Közgazdasági doktori fokozatát a Közép-európai Egyetemen szerezte. Előadásában az európai petrolkémia és vegyipar helyzetét elemezte, valamint kitért a műanyagipar jövőbeli kilátásaira is.

AZ EURÓPAI PETROLKÉMIA ÉS VEGYIPAR HELYZETE

A petrolkémia ciklikus iparág, húsz évre visszatekintve jól látható, hogy vannak hosszú, 5-6 éves periódusok, amikor átlag alattiak, majd ezt követően átlag felettiek az európai petrolkémiai árrések, vagyis a marginok. Az iparágnak ezt a ciklikusságát figyelembe véve elmondható, hogy jelenleg mélyponton vagyunk, ami nem sok pozitívumot vetít előre. Közgazdász vélemények szerint várhatóan a jövőben ez a helyzet még tovább romlik, és emiatt – legalábbis Európában – nehéz lesz működtetni az üzemeket és ellátni a piacot.

Ehhez képest erős beruházási nyomás tapasztalható az iparági szereplőkön a szabályozási környezet változása miatt. Korábban voltak olyan vélemények, hogy az elmúlt évek nagy kínai kapacitásbővítései véget érnek a 2020-as évek közepére, de az előrejelzések most nem ezt mutatják. 2030-ig ezen a téren továbbra is várható Kína és más ázsiai országok dominanciája, előreláthatólag 2030 után következhet be visszaesés a kapacitásbővítésekben, a beruházások magasabb finanszírozási költségei miatt.

 

Régiós összehasonlításban megállapítható, hogy 2020-ban jelentősen csökkent Európa ipari termelése, majd komoly korrekciót követően gyakorlatilag csak a 2019-es Covid-járványt megelőző időszakra tudott visszaerősödni, miközben a GDP és a jövedelmek sokkal nagyobb ütemben nőttek. A Covid utáni gyors visszapattanás minden iparágra jellemző volt, Európa azonban teljesen levált a nemzetközi trendekről: a fejlett világ és az USA erőteljesen növekszik és régóta jól teljesít, de Kína is már teljesen más pályán és más jövedelmi szinten van. 2005-2020 között, vagyis tizenöt év alatt megnégyszerezte (!) ipari termelését. Az ipari recesszió tekintetében természetesen az orosz-ukrán háború hatásait is figyelembe kell venni, de összességében elmondható, hogy Európában még mindig a csökkenő trend dominál.

2005 óta Európában a vegyiparban és ezen belül a műanyag gyártás területén a nem-energetikai célú (krakkolás) NAFTA felhasználás szintén folyamatosan csökken és jelenleg a 90-es évek szintjére esett vissza. A petrolkémia és a hőkrakkolás is racionalizáláson megy keresztül, az elmúlt tíz évben csökkentek a kapacitások. A kínai NAFTA feldolgozás a kapacitásbővítések eredményeként kiugrott az utóbbi 15-20 évben. Ehhez kapcsolódóan elsősorban nem az okozza a problémát, hogy Kína ezt a nagy termelésbővítést importálja a világ többi része felé, hanem az, hogy Kínának kevesebb importra van szüksége. Mindazok, akik eddig Kínába exportáltak kiszorulnak és új piacokat kell keresniük. Ugyanakkor nem Európa a célpont, hanem Japán, a környékbeli országok és részben a Közel-Kelet.

 

A vegyipari kereskedelmet nézve az európai kapacitások jelentős része exportra termelt a Covid-járvány előtt. Európának 2005-2007-ben viszonylag kismértékű külkereskedelmi többlete volt, minimális exporttal nagyjából önellátó tudott lenni. Ez 2017ben megváltozott, megnőtt a külkereskedelmi többlet. Az ezen időszakig kiépült európai kapacitások nagy része gyakorlatilag a külpiacokat célozta meg, nem az európai keresletet szolgálta ki. Ennek a folyamatnak most számos gátló tényezője van. A vegyipari külkereskedelmi többlet hosszú ideig folyamatosan bővült, az EU sikeres volt abban, hogy exportálni tudott. Ugyanakkor már jóval a Covid-járvány vége előtt ez a többlet elkezdett apadni, ami mára – bár az EU külkereskedelmi egyenlege továbbra is pozitív – az átlag alatti szintre került, és az alapanyagok exportpiaci részesedése is csökkent.

Az európai külkereskedelmi egyenleget vegyi anyagok szerinti szegmensekre bontva az állapítható meg, hogy a magasabb hozzáadott értékű termékek megőrizték nemzetközi versenyképességüket, ebbe a kategóriába tartoznak a háztartásvegyipari és speciális termékek mellett a polimerek és az intermedier anyagok.

 

A vegyipari és kapcsolódó termékeknél tíz éves ciklusonként vizsgálva az exportpiaci részesedést kijelenthető, hogy Németország piaci részesedése 1995 óta folyamatosan csökken, míg Kínáé – ezzel ellentétesen – folyamatosan növekszik. Valójában nem az európai és német termékek minősége romlott le, hanem Kína érte utol az európai technológiai színvonalat és vált versenyképessé az autógyártásban, az elektromos eszközök piacán, a vegyiparban. Látszik ez a kapacitásbővítésekben, a beruházásra fordított összegekben és a beadott szabadalmak számában is. A palagáz területén pedig a rétegrepesztéses technológiával az USA tett szert óriási előnyre Európával és Ázsiával szemben. Ez a hagyományos olajkitermeléshez képest egy nagyon alacsony költségű termelés, ami a regionális etilén árak alakulásában is szembetűnő, vagyis a palagáz-forradalom óta az USA költségelőnye jelentősnek mondható.

A MŰANYAGIPAR KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN

Az Eurostat adatai alapján – leszűkítve a külkereskedelmi mérleget a műanyagokra – az látható, hogy Európa 2015 óta folyamatosan veszít az exportpiaci részesedéséből és egyre nehezebben tud külpiacokra vinni termékeket. Kína és az Amerikai Egyesült Államok növekvő mértékben játszik szerepet az Európai Unió műanyag importjában, nő a részesedésük a műanyag piacon, de Korea, Japán és Szaúd-Arábia is jelen vannak már Európában és jelentős nyomás alatt tartják az itteni termelőket. Európában strukturálisan magasabbak az energia- és a karbonárak. Az ipari áramnál kétszeres, az ipari földgáznál három-négyszeres árral kell számolni az USA-hoz képest, és figyelembe kell venni a szén-dioxid kvótaárakat is. Európa annak ellenére volt eddig versenyképes, úgy tett szert külkereskedelmi többletre, hogy drágább volt a munkaerő és az energia, valamint magasabb kvótaárakat kellett fizetnie.

A műanyagiparban négy nagyobb korszakot különítünk el, amikor a 70-80 százalékos átlagos kapacitás kihasználtságnál jóval alacsonyabb szintre esett vissza a működés, de az is látszik, hogy 1,5-2 év alatt mindig vissza tudott térni az átlagos szintre. Jelenleg azonban ismét lefelé mutató tendencia tapasztalható és nem látható még, hogy mikor fog tudni visszaállni a növekedési trend. Ha az okokat keressük, akkor első válaszként mindig a Covid-járvány hatásait kapjuk, de mindenképpen számít az is, hogy az elmúlt 3-4 évben volt egy fiskális változás. Az államok, kormányok hajlandóak voltak nagyobb támogatást adni és kedvezőbb szabályozási környezetet teremteni az ipari szereplőknek, ami azt jelentette többek között, hogy azokat az üzemeket, amelyeket be kellett volna zárni a Covid alatt, támogatásban részesítették. Németországban például az volt a támogatások egyik feltétele, hogy két évig nem bocsáthatnak el munkaerőt. Előbb-utóbb azonban mégis bekövetkezik az üzembezárások és leállások ideje, mert máskülönben nem lehet a kapacitás kihasználtságot visszatornázni az eredeti szintre, ami így tartósítja ezt a negatív trendet.

 

A jelenlegi nehéz helyzetet tovább súlyosbítja a Donald Trump vámpolitikája körüli bizonytalanság, ami az összes gazdasági, beruházási döntésre hatással van, mert csökkenti a kiszámíthatóságot. Ez pillanatnyilag gazdaságpolitikai bizonytalanságot okoz, amelynek indexmutatója Európában most történelmi csúcson van. Leginkább a német ipar van megütve exportorientáltsága miatt, illetve az EU-n belül sem azonos szintűek a kereskedelmi kapcsolatok. Valójában Németország és Olaszország az a két állam, amely legjobban függ az amerikai gazdaságtól, mindenki más lényegesen immunisabbnak számít.

Az Európai Unió ipari gyártóteljesítményét vizsgálva kiemelt helyen az autóipar áll, ami a műanyagipar szempontjából is meghatározó. 2020 után volt egy komoly visszaesés az autógyártásban, ami után megpróbált ugyan visszaerősödni, ennek ellenére jelenleg is csökkenő tendenciát mutat. Egyedül a gyógyszeripar bővült jelentősen a Covid óta. A gyengélkedő feldolgozóiparon belül a vegyipar is alulteljesít, a műanyag alapanyag gyártás azonban még inkább mélyrepülésben van. A kínálati sokk mellé keresleti sokk is társul, vagyis nagyon alacsony a petrolkémiai termékek és a műanyagok iránti kereslet.

Az mindenképpen negatív fejlemény, hogy jelenleg a Covid-járvány alatti szinten van az európai műanyag gyártás, amire nyilvánvalóan reagálniuk kell a kormányoknak és az Európai Bizottságnak is. Az látható, hogy nagyon erős a nyomás ezen az energiaintenzív, döntően fosszilis alapú iparágon, amelytől azt várják el, hogy gyakorlatilag dekarbonizáljon. Ez a Bizottság szerint úgy működhet, ha a körforgásos gazdaságban minél szigorúbb, minél szélesebb körű és minél nagyobb újrahasznosítási rátákat írnak elő. Ebben a helyzetben kell az ipari szereplőknek olyan beruházási döntéseket hozniuk, amelyek garantálni tudják az előírt 30-40 százalékos újrahasznosítási arányok elérését 2030-ig.

Alapvetően Európa jól járhat, ha ezeket a kritériumokat sikerül megugrania, mert ha ilyen kapacitású, ilyen összetételű termékeket tud gyártani, akkor az importnyomás is csökken. A külső szereplőknek nehezebb lesz behozni a termékeiket, mert nem tudnak megfelelni ezeknek a szigorú környezetvédelmi előírásoknak. Alapvetően ez egy piaci intézkedés, csak nagyon erőltetett menetben és egy nagyon rossz időzítés közepette. Meg kell próbálni azt a versenyhátrányt is kiküszöbölni, hogy Európában sokkal magasabbak a karbonárak, mint bárhol máshol a világon. Ezeknek az új irányelveknek a legnagyobb hátránya, hogy további bizonytalanságot szülnek.

Mi fog történni Európában, milyen lehetséges kimenetek várhatók a gazdaságban? Az első a geopolitikai blokkosodás. Kereskedelmi és piacvédelmi korlátozásokkal védhetik az európai termelőket az európai piacon. A kínai importnyomás csökkenni fog, de az európai exportpiacok is beszűkülnek, a kapacitások az európai kereslethez fognak igazodnak. A második lehetséges kimenet a deglobalizáció. Az ellátásbiztonság és az önellátás lesz a fókuszban. A vámháború miatt várhatóan korlátozott lesz a kereskedelem, a régiós piacok élesen elkülönülnek egymástól, a nemzeti kapacitások a nemzeti kereslethez fognak igazodni. A harmadik lehetséges pont pedig a zöld Európa megvalósulása. Magas hozzáadott értékű, zöld megoldások védhetik az európai szereplőket az importversenytől. Az innovatív újrahasznosítási technológiák új lendületet adnak az európai piaci szereplőknek. Alacsonyabb lesz ugyan a kereslet, de magas lesz a jövedelmezőség.

A konferencia előadásait további lapszámainkban közöljük.
A IV. MMSZ Műanyagipari Konferenciát a Plasticor Kft. támogatta.

SZÖVEG: DR. LEHOCZKI LÁSZLÓ
FOTÓ: FARKASS ÁBEL