2024. October 21.
Égetőmű és pirolízis üzem is épül
Már több mint egy éve, tavaly júliusban indult el a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tevékenysége. Az eddig eltelt időszakot átmenetinek tekinthetjük, az azonban már kiderült, hogy az átállás nem okozott komolyabb fennakadást a kommunális szemétszállításban. Követvén a cég képviselőinek felszólalásait − a legutóbbit éppen Runtág Tivadar, a MOHU operatív igazgatója tartotta májusban a III. MMSZ Műanyagipari Konferencián −, elmondhatjuk, hogy a hulladék, ezen belül a műanyag hulladék begyűjtésére vonatkozó célszámok mindenképpen bizakodásra adnak okot. Az előadásban elhangzottak, valamint Dr. Nagy Márta körforgásos gazdaságért felelős államtitkár-helyettes asszony beszámolójából a műanyagipar számára talán a legfontosabb üzenet az volt, hogy tíz éven belül hazánkban megépül egy 100 000 tonnás energetikai hasznosító berendezés.
Ezzel a hírrel el is érkeztünk a műanyagok szerepéhez a körforgásos gazdaságban. Úgy látjuk ugyanis, hogy az egységes, egy kézben összpontosuló, egyértelmű felelősségi körrel felhatalmazott és egyben számonkérhető szervezet a további kitűzött célokat, a begyűjtés hatékonyságának növelését, a szelektív hulladékgyűjtést és a mechanikai újrahasznosításra, azaz a reciklálásra már nem alkalmas, műanyagot is tartalmazó hulladék energetikai hasznosítását transzparens módon, nagy eséllyel hatékonyan fogja megvalósítani az égetőmű megépítésével.
Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy az egyes nagy nyugat-európai országok – és itt elsősorban Németországra gondolok – elérték már 2007-től kezdve fokozatosan, hogy a műanyag hulladék elenyésző százalékban, vagy egyáltalán nem kerül a hulladék lerakókba. A keletkező hulladék szelektív gyűjtésével növelhető a mechanikai reciklálási hányad, viszont itt is van egy nem teljesen egyértelműen definiálható, de gazdaságilag mégis jól körülhatárolható százalékos érték, mely fölött már nem érdemes a műanyag hulladék reciklálása. Ez kb. 50% (PlasticsEurope). A rendelkezésünkre álló számadatok szerint 2020-ban a legnagyobb arányt Hollandiában érték el 45%-kal, Németország esetében ez kb. 42%.
Mi történik a maradék 55-57%-kal, amennyiben a lerakókba nem jut műanyag hulladék? Ezt a mennyiséget, tehát a keletkező műanyag hulladék nagyobbik hányadát energetikailag hasznosítják, magyarul irányított körülmények között, a füstgázokat kiszűrve elégetik, a benne rejlő energiát hőtermelésre fordítják. Összehasonlításképpen, Magyarországon ugyanebben az évben csupán 21-22% az energetikai hasznosítás és 57% került a lerakókba. Azt kell mondjuk, hogy éppen a németországi helyzet tükörképe valósul meg hazánkban, sajnos negatív értelemben. Ez a helyzet tehát így tarthatatlan! A fenti számok jól jellemzik lemaradásunkat ezen a téren és érthetővé teszik örömünket a 100 ktonnás égetőmű építéséről szóló bejelentés hallatán.
Az égetőművekben ellenőrzött körülmények között történik az égetés, és a módszer támogatói mindig elmondják, ily módon nem csak a hulladék mennyiségét csökkentjük, de még energiát is termelünk.
A mechanikai reciklálási arány növelésére az EU egyre szigorúbb célokat fogalmaz meg a műanyag termék reciklált hányadát illetően. 2025-2030 között a jelenlegi átlag 10%-os regranulátum hányadot 25-30% újrahasznosított műanyag mennyiségre kell feltornázni. Az itt megfogalmazott célok azonban irreálisnak tűnnek. A hulladék regranulálásával ugyanis a polimerlánc az esetek túlnyomó többségében degradálódik, megváltozik a folyási tulajdonsága, viszkozitása csökken. Ennek eredményeként a regranulátumot olyan termékekben lehet visszadolgozni, ahol az alacsonyabb olvadékviszkozitás a követelmény. Ebből következőleg egyre kevesebb regranulátum jut a nagy olvadékviszkozitást kívánó alkalmazásokhoz (pl. fóliák, üreges testek). Mindezek eredményeként a magas regranulátum hányad az alkalmazások jelentős részénél nem lehetséges, tehát a fenti merész célokat mindenképp felül kell vizsgálni. (Ezzel a témával Bűdy László, myCeppi Kft., MMSZ elnökségi tag több írásában is behatóan foglalkozik, lásd MMSZ és POLIMEREK honlap.)
A mechanikai és energetikai hasznosítás mellett egyre nagyobb figyelmet követel a kémiai újrahasznosítás kérdésköre. A jelenlegi mennyiség egyelőre elhanyagolható, mindössze 100 kt műanyagot gyártottak ilyen módon a világon 2022-ben (a teljes mennyiség 400 Mt, Plasticsthefastfacts 2023, PlasticsEurope). Pirolízis útján a műanyag hulladék polimerláncát rövid móltömegű alkotóelemekre bontjuk, az így kapott pirolízis olajat visszatápláljuk a krakkolóba, melyből a műanyag gyártáshoz szükséges kiindulási alapanyagokat, etilént, propilént, C4-es frakciókat stb. kapunk. A hulladékból tehát teljesen új műanyag nyerhető. A technológia azonban számos kérdést vet fel, többek között célszerű egynemű, tehát jó minőségű műanyag hulladékot betáplálni a pirolízis reaktorba. Ez a feltétel persze nem mindig teljesíthető.
Sok szakember véleménye szerint maga a folyamat gazdaságossága is megkérdőjelezhető, a pontos szén-lábnyom mérleg felállítása pedig elengedhetetlenül szükséges. A MOL Csoport középtávú tervei közt szerepel egy 40 kt/év kapacitású pirolízisüzem építése Tiszaújvárosban, ezt hivatalosan nemrég jelentették be, jelenleg a tervezés fázisában van a beruházás.
A világszerte előállított műanyagoknak továbbra is csak kis hányada kerül újrahasznosításra. 1950 és 2015 között megközelítőleg 4 900 millió tonna hulladék keletkezett, ez a valaha gyártott összes műanyag 60%-a. Ennek nagy része lerakókba vagy a közvetlenül a természetbe jutott, 12%-át égetőműben égették el, és csak 9%-a került újrahasznosításra. Az újrahasznosításra alkalmatlan műanyag hulladékok ártalmatlanítására leggyakrabban az égetés merül fel lehetséges válaszként.
Véleményem szerint támogatandó minden olyan kezdeményezés, mely a műanyag hulladék természetbe történő kijutását csökkenti vagy megakadályozza. Az idő, a gyakorlat eldönti majd, hogy ténylegesen melyik hulladékhasznosítási technológia vagy azok kombinációja vezet ténylegesen eredményre.
Komoly előrelépés lehet még az idén januárban elinduló lakossági szerves hulladék szelektív gyűjtése. A begyűjtési lánc hatékony kialakításában játszhat végre meghatározó szerepet a biológiailag lebontható műanyagok köre. A belőlük készült zacskók, tasakok, melyek már igen elterjedtek az áruházi láncokban, életciklusuk végén, azt követően egy újabb fontos feladatot tölthetnek be a háztartási-konyhai szerves hulladék összegyűjtése és tárolása terén. Ezekben a zacskókban higiénikusan és szagmentesen tárolt szerves szemét reményeink szerint teljes mennyiségben az ipari komposztálókba jutva, irányított körülmények között – krumplihéjastul, zacskóstul – teljes egészében lebomlik és a mezőgazdaság számára hasznos humusz képződik. Ismételten hangsúlyoznunk kell tehát, hogy a biológiailag lebontható anyagoknak − amennyiben éppen ezt a tulajdonságát szeretnénk kihasználni – feladatuk elvégeztével az ipari komposztálókban van a helyük. Csak is itt, és nem másutt, nem az erdeinkben szétszórva, a tengereinkbe behajítva, és még csak nem is a barkács-szintű, jó és nemes szándékkal telepített otthoni komposztálókban van a helyük, ahol a polimerlánc teljes lebomlása, a szakmai részleteket itt mellőzvén, egyszerűen nem garantált. Kicsit tovább lépve: minden olyan biológiailag lebontható műanyagból készült termék gyártójának és forgalmazójának fel kell tennie az egyszerű kérdést: a termékem hova kerül, miután betöltötte a feladatát? Biztosított-e a logisztikai út az ipari komposztálóig? Ha ezekre a kérdésekre nem tud egyértelmű választ adni, akkor nem történt más, minthogy egy újabb, jelenleg háromszor drágább műanyagféleséggel gazdagította az amúgy is gazdag műanyag kínálatot. Ráadásul a hagyományos poliolefin bázisú fóliákkal történő óhatatlan keveredés miatt a mechanikai reciklálás során nyert regranulátum minőségét is jelentősen leronthatja, hacsak nem kerül a hulladék egy korszerű, infravörös spektroszkópián alapuló műanyag válogató üzembe, ahol ez a szétválasztás műszakilag jó hatásfokkal megoldott.
Európában a keletkező műanyag hulladék nagyobbik hányadát energetikailag hasznosítják, a füstgázokat kiszűrve elégetik, a benne rejlő energiát hőtermelésre fordítják. Magyarországon csupán 21-22% az energetikai hasznosítás, és 57% került a lerakókba. A képen a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánsorát látjuk.
Összefoglalva a fent leírtakat kijelenthetjük, hogy hazánkban a műanyag hulladék kezelés területén pozitív fejlemények figyelhetők meg. Elengedhetetlen a társadalmi összefogás a műanyag szelektív gyűjtésére. A MOHU egy személyben felelős a szelektív gyűjtés logisztikai háttérének rendkívül bonyolult megteremtésében. Önmagában a szelektív gyűjtés és mechanikai reciklálás azonban nem oldja meg az alapkérdést, hogy a hulladék egyáltalán ne kerüljön ki a természetbe. Itt az energetikai hasznosító kapacitás növelése szükséges, követvén az előttünk járó országok példáját. Egy 100 kt/év kapacitású égetőmű valósul majd meg az elkövetkezendő tíz évben. A kémiai reciklálás terén is előrelépünk a tervezett 40 kt/év pirolízisolajat előállító üzem létesítésével.
A biológiailag lebontható műanyagok esetében pedig a szerves háztartási hulladék összegyűjtése, a logisztikai háttér kialakítása és nem utolsó sorban az ipari komposztáló üzemek szükséges kapacitásának kiépítése szükséges a biológiailag lebontható műanyag hulladék szakszerű kezelésére.
DR. DEMJÉN ZOLTÁN
a BASF HUNGÁRIA KFT. nyugalmazott értékesítési igazgatója,
az MMSZ alelnöke
felelősségi köre: körforgásos gazdaság, másodnyersanyagok
FOTÓ: BKM/BUDAPESTI KÖZMŰVEK