2025. October 21.

Csődben a műanyag újrahasznosítók

2025 elején sorra érkeztek a hírek csődbemenő újrahasznosító cégekről, elsősorban Nyugat-Európából. Csak néhány cégnév a teljesség igénye nélkül: Blue Cycle és Stiphout Plastics (Hollandia), Bage Plastics (Ausztria), Texaid és Veolia (Németország). Mindeközben elméletileg a műanyag újrahasznosításnak a virágkorát kellene élnie a közelgő, 2030-ban életbe lépő, a csomagolásokban használandó kötelező reciklátum hányad miatt. A biztató statisztikák ellenére már súlyos figyelmeztető jel volt, hogy a European Plastics Pact az ambiciózus 2020-as kezdés után a hosszútávú tervek ellenére 2,5 év tevékenység után váratlanul befejezte a munkáját 2023-ban.

Mindezek arra mutatnak, hogy az újrahasznosítás nem úgy működik, ahogy a közgondolkodásban elterjedt: bár általában igaz, hogy minden műanyagtermék újrahasznosítható, de kérdés, hogy a létrejött regranulátumot mire fogjuk használni. A jó szándékú amatőrök igen gyakran – ideértve a felelős kormányokat is – nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy az újrahasznosítás során a műanyagok keverednek, és ha sikerül is fajtánként különválogatni őket, korántsem tekinthetők homogén anyaghalmaznak.

Még ha valamely véletlen folytán homogén anyaghalmazról is beszélhetünk, az újrahasznosítás során komoly fizikai hatásoknak vannak kitéve a polimerek: a virgin polimer az elsődleges feldolgozás során hősokknak, nyírásnak. Ezt követően is érik még hatások a napsugárzás, a kémiai, a fizikai szennyeződés és nem utolsósorban a fizikai igénybevétel miatt. Ezek a hatások márpedig folyamatosan igénybe veszik az anyagot, degradálják a molekulaláncokat. Az újrahasznosítás során további nyírás és hősokk éri, ezek következtében a teljes felhasználás felét adó poliolefinek esetében töredezik a polimerlánc, szélesedik a molekulatömeg eloszlás.

EGYSZERŰSÍTENI KELL A FELHASZNÁLT ANYAGOKAT

A legtöbb esetben már az első újrahasznosítás során látszik, hogy a létrejövő regranulátum minősége meg sem közelíti a kiinduló anyagét. Persze van olyan műanyag, ahol egészen jól működik a sokciklusos újrahasznosítás, ilyen a PET. Visszatérve a poliolefinekre, közönséges nevükön a polietilénekre és polipropilénekre, amelyekkel zacskó, élelmiszer csomagolás formájában a legtöbbször találkozunk, lévén a teljes műanyag termelés és felhasználás közel fele ezekhez köthető!

A probléma egyik gyökere a széles, diverzifikált kínálat. A polipropiléneknél 77 különféle alkalmazást különböztetünk meg, míg a polietiléneknél 183-at, ráadásul a polietilének esetében különféle sűrűség kategóriák multiplikálják az alkalmazások számát. Ebből kifolyólag a begyűjtés, a válogatás is bonyolult, sokféle hulladék és regranulátum minőség létrehozása lehetséges.

Az újrahasznosítás után a megfelelő felhasználási terület megtalálása sem egyszerű. Nem véletlen, hogy regranulátumokat leginkább a legegyszerűbb mezőgazdasági, építőipari és csomagolási termékeknél használunk. Ezeknél a minőségre nem túl érzékeny fólia- és fröccstermékeknél lehet ipari mennyiségben regranulátumot előállítani és felhasználni, a legtöbb alkalmazás esetében azonban csak manufakturális mennyiségben áll rendelkezésre hulladék és regranulátum.

A fent leírt változatosság kiszolgálásához nincs elegendő menynyiségben vagy megfelelő minőségben elérhető hulladék. Elég csak arra gondolni, hogy a 8 méter széles BOPP tekercsből sok esetben 4 centiméter széles, cukorka csomagolás lesz. Hogyan gyűjtsük és dolgozzuk vissza ezeket az anyagokat, főként miután exportáltuk és máshol használtuk fel ezeket? A mechanikai újrahasznosítás legnagyobb problémája, hogy az újrahasznosítás során csak kivételes esetben tudunk visszatérni a kiinduló termékhez, azaz a kiindulási műanyag alapanyagból – például fóliahulladékból – már ugyanazon minőségű terméket nem tudunk előállítani. A másik nagy probléma, hogy az újrahasznosítás nagyságrendje jóval kisebb, mint a műanyaggyártásé, de ha egyes alkalmazásokat nézünk, az eltérés lehet két vagy három nagyságrenddel is kisebb – ennek oka nem a kapacitásokban keresendő.

KEVÉS A HULLADÉK

Bátran kijelenthetjük, hogy van elegendő újrahasznosító kapacitás, azonban nincs elegendő jó minőségű, feldolgozható hulladék, és ami hulladék és regranulátum van, arra nincs megfelelő jövedelmezőséget biztosító piac.

A tervekhez képest egyelőre kudarcnak tűnik a polietilén és polipropilén újrahasznosítás. A legnagyobb probléma, hogy mindeközben nagyon szimpatikus és kötelező szabályok lépnek életbe 2030-tól, elsősorban a csomagolóanyagoknál, ahol 10-30 százalék kötelező reciklátum tartalomról rendelkezik a szabályozás. Ennek a szabályozásnak a tudatában százas nagyságrendben jöttek létre újrahasznosító cégek, az ehhez kapcsolódó gépgyártás fellendült. Úgy tűnik jelenleg, hogy a rendelkezésre álló mechanikai reciklálási technológiával nem tudjuk teljesíteni az EU-s szintű szabályozásban foglalt célszámokat.

Az új remény (volt) a kémiai újrahasznosítás, amely, mint technológia létezik, azonban két nagyságrenddel van elmaradva a kö-
zeljövő igényeitől és nagyon keveset tudunk a szén-dioxid lábnyomáról. Fontos megjegyezni, hogy a legelterjedtebb módszer a pirolízis is termikus reakció, ahol oxigén jelenléte nélkül magas hőmérsékleten bontjuk le a kiindulási anyagot egyszerűbb molekulákra.

Jelenleg Európában kevesebb mint 400 kt/év kémiai újrahasznosító kapacitás van, ebből kevesebb mint 300 kt/év eredményez pirolízis olajat. A jelenlegi igények – csak a műanyagipar tekintetében – nagyságrendekkel nagyobbak. A PlasticsEurope tagjai 2,8 millió tonna új kémiai újrahasznosító kapacitás létrehozására tettek ígéretet 2030-ig, amelynek 80 százaléka gazifikációs és pirolízis üzemeket takar majd. A kémiai újrahasznosítás körül azonban sok a szabályozási bizonytalanság, a terület még viták forrása. A környezetvédők és kutatók már régóta vitatják a kémiai újrahasznosítás kivitelezhetőségét és létjogosultságát, sokan arra hivatkoznak, hogy a műanyagok hevítése/forralása során szennyező és mérgező anyagok szabadulnak fel, amelyek súlyosan környezetkárosítóak. Felmerül ellenérvként, hogy a kémiai újrahasznosítás valójában nem jelent valós szén-dioxid megtakarítást a virgin polimerek előállításához képest.

A környezetvédők egyik legfőbb kifogása, hogy a pirolízis során keletkező olaj tömege alig fele a betáplált hulladék mennyiségének, igaz nagyon tiszta, válogatott és homogén hulladék esetében a kihozatal elérheti akár a 80 százalékot is. Problémaként említik továbbá, hogy a pirolízis olaj önmagában nem használható, virgin naphtha-val kell keverni a feldolgozás előtt.

Összességében a kémiai újrahasznosítású repolimerek előállítási költsége akár kétszerese is lehet a hagyományos virgin polimerekének. Iparági becslések szerint az ilyen módon előállított repolimerek ára pedig akár 2,5-3 szorosa is lehet a hagyományos polimerek árának. A nagy vegyipari cégek mindenképp szeretnének belépni az újrahasznosítási piacra, a 2030-as kötelező újrahasznosítási hányad célszámok alkalmazásának határideje közeledik, a kereslet biztosan nőni fog, ráadásul a feldolgozók többségének az egyszerűen feldolgozható, szűz polimer típusú megoldásra van szüksége. Megállapíthatjuk, hogy ebben a szegmensben is sorozatos csődök jellemzik az iparágat Európában.

ANYAGILAG NEM ÉRI MEG

Úgy tűnik, a kulcs a jó minőségű homogén hulladék mind a mechanikai, mind a kémiai újrahasznosítás esetében. Ebből azonban kevés van, és drága. Mindez kombinálva a magas energiaárakkal, nem teszik jövedelmezővé a műanyag újrahasznosítást, nem véletlenek a csődök, a talpon maradók is visszaterhelt kapacitásokkal működnek.

Az üzleti tények azt igazolják, hogy az újrahasznosítás pudingját megkóstoltuk, és nem ízlik. Ebben a formában ehetetlen, a természettudományok törvényszerűségei nem teszik lehetővé a szabályozási célok teljesítését.

Mi a megoldás? A szabályozás okozta problémákra a szabályozásnak kell választ adnia. Valószínűleg az eredetileg kémiai újrahasznosításra kitalált tömeg elszámolás módszere (Mass Balance Approach: MBA) lesz az, ami a problémát feloldhatja és kezelhetővé teszi – egyszerű könyvelési eszközökkel. A módszer lényege, hogy az input oldalon bekönyveljük a technológiába beáramló megújuló vagy újrahasznosított erőforrást, majd ezt az output oldalon hozzárendeljük a végtermékhez, tekintet nélkül arra, hogy a végtermék fizikailag tartalmazza-e azt a zöld vagy újrahasznosított molekulát.

Ez a módszer eddig csak a kémiai újrahasznosítók elvárása volt, azonban úgy tűnik, célszerű lenne alkalmazni a mechanikailag újrahasznosított anyagok esetében is. Azaz, egy-egy műanyag késztermék vagy csomagolóanyag gyártó termékportfólió szinten számolhatja el az újrahasznosított anyagtartalmat.
Egy példán keresztül szemléltetve: gyárt 100 tonna élelmiszer csomagoló fóliát virgin polimerből, ezzel párhuzamosan pedig 30 tonna kevésbé minőségérzékeny terméket újrahasznosított műanyagból. Hiszen rengeteg termék van, amelyet lehet újrahasznosított műanyagból gyártani.

A fő elvnek kell lenni: amit lehet, azt hasznosítsuk újra és használjuk arra, amire lehet. Ne akarjuk megerőszakolni a természettudományokat és az ökonómiát. A módosított és felülvizsgált The Packaging and Packaging Waste Directive (PPWD –Directive 94/62/EC) végrehajtási szabályai még kidolgozás alatt állnak, tehát időben vagyunk. Másik fontos elvnek kell lennie, hogy a műanyag újrahasznosításnak üzleti alapon is működnie kell. Ehhez pedig tényleges, folyamatos kereslet és hulladék elérhetőség szükséges. Ez biztosítja, hogy a regranulátumok ára elszakadhat a virgin polimerekétől, valódi jövedelmezőséget biztosítva az újrahasznosítóknak.

Ezt a munkát egy nemzetközi önkéntes projekt keretében a Magyar Műanyagipari Szövetség koordinálásával támogatja egy közép-európai munkacsoport, amely összegyűjti azon termékek listáját, amelyet jelentős, 50 százalékot meghaladó reciklátum tartalommal lehet és kötelezően kellene gyártani. Nincsenek meglepetések, az iparág már eddig is élt ezekkel a lehetőségekkel, igaz eddig az olcsósítás okán. Mindemellett azonban a hulladék minőségének javítása és mennyiségének növelése is fontos feladat. Vannak kiemelkedően jó európai példák, amelyeket érdemes követni. Ez a munka nyáron fejeződött be és a Central European Plastics Meeting-en mutattuk be egy deklaráció formájában.

Néhány a konferencia panelbeszélgetéseinek témái közül: A
Körforgásos Gazdaság kihívásai a műanyag- és gépiparban; Virgin és újrahasznosító piaci áttekintés; Műszaki műanyagok alkalmazása a változó piaci igények mellett; A csomagolóipar sikerének legfontosabb tényezői – a reciklátumok integrálása; Hulladékgazdálkodás – a poliolefin hulladékok kezelésének bevált gyakorlata és a jövő útja Közép-Európa számára; Volt kutatóműhelyek és ipari szereplők részvételével beszélgetés az Ipar találkozik a Tudománnyal címmel. A POLIMEREK következő lapszá-
maiban több előadásról beszámolunk.