2025. October 05.
A nyári szünet után ismét ülésezett az MMSZ elnöksége
A nyári szünet utáni első ülésén az MMSZ elnöksége az előtte álló legaktuálisabb feladatokat tekintette át, így a K 2025 düsseldorfi vásár nemzeti standjával kapcsolatos hátralévő teendőket.
Bocskor Imre, az MMSZ elnöke bemutatta az elnökség tagjainak az immár véglegesített látványtervet, az ott kiállító 10 vállalat foglalását, illetve a költségvetést. Mint arról korábban beszámoltunk, ebben az évben egy új konstrukciót vezet be az MMSZ arra, hogy tagvállalatai kedvezményes árat vehessenek igénybe, amikor bemutatkoznak a nemzetközi piacon. Az elnökség korábbi döntése szerint idén standhasználatra nemcsak kiállítóként lehetett jelentkezni, hanem – napokra beosztva, minimum 10 négyzetméter foglalásával – tárgyalási terület is bérelhető volt. Mint ismeretes, idén 65 négyzetméteres, vagyis nagyobb alapterületű és frekventáltabb helyen található kiállítóteret épít ki az MMSZ Düsseldorfban a 8B pavilon, A45 standon. A kezdeményezés a cégek körében sikert aratott, ezt bizonyították a gyors foglalások.
Az is új kezdeményezés, hogy a vásárra az MMSZ angol nyelvű különszámot bocsát ki, ami tartalmazza a magyar műanyagipar bemutatását az elmúlt év adatainak felhasználásával és a Magyar Műanyagipari Szövetség tevékenységét, szolgáltatásait, amin keresztül külföldi cégek is kérhetnek tájékoztatást, kereshetnek tevékenységükhöz magyar beszállítót az MMSZ iroda munkatársától, továbbá az újságban hirdetéseikkel bemutatkozhatnak azok a magyar cégek is, akik nyár elején kiküldött körlevelünkre jelentkeztek. A K 2025 különszámot a vásár nemzetközi sajtópultjára és a nemzeti standon helyezzük ki, illetve digitálisan is terjesztjük – a vásári digitális térben, továbbá az MMSZ és a POLIMEREK honlapján lesz olvasható, de ezen túlmenően az októberi POLIMEREK újsággal a tagvállalataink is megkapják postán.
Változik a korábban hagyományosan megrendezett Magyar Est is. Az előző évek helyszíne módosul, így Észak-Rajna-Vesztfáliai Kereskedelmi és Iparkamara székháza helyett a nemzeti standon rendezi meg ezt az MMSZ, szakmai találkozó helyett pedig egy kötetlenebb rendezvényen a kapcsolatépítésen lesz a hangsúly. A Magyar Estre ugyanakkor meghívást kapnak az Észak-Rajna-Vesztfália Műanyagipari Egyesülés (NRW Kunststoffland) és további német cégek is, amelyek keresik a kapcsolatot beszállításra kész magyar cégekkel. Az estet megnyitja és részt vesz Magyarország új düsseldorfi főkonzulja, Bebes István is. Természetesen a nemzeti stand rendezvényére várják az érdeklődő német cégek képviselőit, beszerzőit és a düsseldorfi vásárban tartózkodó magyar műanyagipari cégek munkatársait is. A Magyar Estet az MMSZ október 10-én, pénteken este 18.30-kor rendezi meg.
Újabb tagvállalat belépéséről is beszámolt az MMSZ elnöke, mostantól a csomagolástechnika területén működő KELLY 2000 Zrt. gyarapítja a Szövetség tagjainak körét.
Ezt követően két munkacsoport, a kommunikációért és az üzletfejlesztésért felelős munkacsoportok vezetői – Petrényiné Szabó Krisztina és Rácz István – számoltak be stratégiai terv-javaslataikról. Azt az elnökség egyöntetűen elfogadta, hogy a kommunikáció fejlesztésének célkeresztjében a regisztrált tagok számának növelése; a műanyagipar társadalmi megítélésének javítása; a Szövetség ismertségének növelése, valamint a sokat hangoztatott utánpótlás nevelés címén a műanyagipar népszerűsítése az egyetemisták és középiskolások körében kell, hogy álljon. Az üzletfejlesztési munkacsoport már tavaly elkezdte felmérését a műanyagipar vállalatainak körében, kérdőívek segítségével tárták fel, mit várnak el a cégek az MMSZ tevékenységétől, mire lenne még szükség működésük segítésében. Ezekre a kérdőívekre válaszoltak az MMSZ tagok és még nem tagok egyaránt. A stratégia készítői javaslatuk végén azt állapították meg, hogy felméréseiket tovább kell folytatni, mert megítélésük szerint a jelenlegi eredmény még nem elegendő messzemenő következtetések levonására. Az információ gyűjtése tehát folytatódik.
Az elnökség tagjai meghallgatva a két beszámolót úgy döntöttek, hogy a következő elnökségi ülést kizárólag ennek a két javaslatnak az átbeszélésre, véglegesítésre fordítják.