2024. június 13.

Kései nekrológ az European Plastics Pact képzeletbeli sírjánál

A műanyag a mai technikai civilizációnk alapja legalább annyira, mint a számítógépekhez használt szilícium, vagy mint az energiatermelésben és a fegyverkezésben használt urán. A műanyag tette lehetővé a globalizációt és a mai rendkívül kényelmes városi életet. Ez az anyag mindenhol ott van az életünkben, aktívan használjuk, sokan gyűlölik, mivel használat után folyamatosan emlékeztet minket a felelőtlen szemetelésünkre. A műanyag nem túl udvarias viselkedése, használat utáni jelenléte nagyon zavaró, nagyon zavarja az átlagembert, nagyon zavarja azokat, akik sok időt töltenek a természetben, a tengeren. Nem véletlen, hogy a kiváló, hosszútávú vitorlázó Ellen MacArthur a tengeren töltött inspiráló időket követően 2009-ben létrehozta az Ellen MacArthur Foundation-t, amelynek célja a körforgásos gazdaság népszerűsítése. A népszerűsítésben komoly sikereket ért el, hiszen mára például az EU hivatalos stratégiájának központi eleme a körforgásos gazdaság megteremtése.

Az az Ellen MacArthur Foundation azonban nem állt meg itt, 2020-ban kezdeményezte az Európai Műanyag Paktum létrehozását, amely egy „public-private” koalíció – Hollandia és Franciaország kormányainak részvételével –, amely egyesíti a kormányokat és az élenjárókat a műanyagok teljes értékláncából. Az Európai Műanyag Paktumnak négy célja volt:

  1. Tervezés az újra-felhasználhatóságra és újrahasznosíthatóságra. Úgy kell megtervezni minden forgalomba hozott műanyag csomagolóanyagot és egyszer használatos műanyag terméket, hogy 2025-ig lehetőség szerint újra felhasználható legyen, és minden esetben újrahasznosítható legyen.
  2. A műanyagok felelősségteljes használata. Cél, hogy 2025-ig legalább 20%-kal csökkenjen a virgin polimerből készített műanyag termékek és a csomagolások tömege, amelynek fele az előállított műanyagtermékek mennyiségének abszolút csökkenéséből adódik.
  3. Gyűjtés, válogatás és újrahasznosítás. Növelni kel a gyűjtést, válogatást. 2025-re legalább 25 százalékponttal kell növelni az újrahasznosítási kapacitást, és elérni azt a szintet, amely megfelel az újrahasznosított műanyagok iránti piaci keresletnek.
  4. Az újrahasznosított műanyagok felhasználása. Növelni kell az újrahasznosított műanyagok felhasználását új termékekben és csomagolásokban 2025-ig, a műanyagfelhasználó cégek átlagosan legalább 30%-ban (tömeg) újrahasznosított műanyagot érjenek el termék- és csomagolóanyag kínálatukban. (chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://europeanplasticspact.org/wp-content/uploads/2020/12/wrap-european-plastics-pact-roadmap_hr.pdf)

Az első, 2021-es éves jelentés megmutatta, hogy a fenti rendkívül szimpatikus és ambíciózus célok eléréséhez jelentős kétszámjegyű növekedés szükséges minden területen. Például a PCR alapú regranulátum tartalom esetében a kívánatos 26%-os cél eléréséhez évi 27%-os átlagos növekedést kellett volna elérni. A Road-Map szerint 2024-25-ben már a poliolefinek esetében is rendelkezni kellene jóváhagyott PCR alapú food-grade recyklatumokkal.

Az EuPC nem csatlakozott az European Plastics Pact-hez. (European Plastics Converters (EuPC) is the EU level trade association representing the interests of the European Plastics Converting Industry.)

Alexandre Dangis, az EuPC ügyvezető igazgatója 2020-ban sajtóközleményben jelentette ki: – A tagvállalat   és egyesületi tagok már nagyon elkötelezettek az Európai Bizottság Circular Plastics Alliance (CPA) és az iparág önkéntes kötelezettségvállalásaiban, valamint a közelgő új nemzeti műanyag egyezményekben és jogszabályi kötelezettségekben, amelyek SUP-irányelvből és a felülvizsgált hulladékszabályozásból származnak. Ugyanakkor az EuPC tisztában van a műanyaghulladék és a tengeri hulladék kezelésének sürgősségével, de a gyors megoldások nem nyújtanak hosszú távú megoldást. Az egyszer használatos műanyag cikkek csökkentése vagy az újrahasznosítási célok növelése nem oldja meg az olyan problémákat, mint a rossz hulladékkezelés vagy a rossz emberi magatartás. …. Hiányzik a közvetlen kapcsolat az ipari minisztériumokkal az európai műanyagipar versenyképességére gyakorolt hatások felmérésére, amelyek számos munkahelyet fenyegetnek. (https://www.recycling-magazine.com/2020/03/06/eupc-will-not-sign-european-plastic-pact)

Az indoklásból két dolgot érdemes kiemelni: az egyik a gyorsaság kifogásolása, a másik pedig az emberi magatartás, mint a műanyaggal kapcsolatos problémák gyökere. Az utóbbinál érdemes megjegyezni, hogy a műanyagszemét szókapcsolat, önmagában is predesztinálja a hibás problémakezelést. A használat után a műanyagból műanyag hulladéknak kellene létrejönnie; szemétté, műanyag szemétté csak a hibás emberi viselkedés, a szemetelés következtében válik.  A sietségre pedig minden nyelvben van közmondás, amely nem sok jó eredménnyel kecsegtet a gyorsan végzett munkák esetében.

Az Európai Plastics Pact, amilyen váratlanul előbukkant olyan gyorsan alig 2,5 év működés után beszüntette a tevékenységét, anélkül, hogy a kitűzött célok közül bármelyiket még csak meg is közelítette volna. Sokak szerint a kudarc oka, hogy mivel önkéntes koalíció volt, így nem állt módjában szabályozni és a szabályokat be nem tartókat szankcionálni.

Én erről mást gondolok. Kesernyés humorral azt is mondhatnám, hogy az első hibát ott követték el, hogy nem németül fogalmazták meg a gondolataikat a műanyagról. A német a Kunststoff szó tökéletesen leírja az anyag lényegét. A ’Kunst’ szó egyszerre jelent művészetet, tudományt, mesterséget és ügyességet, majd mindezt az anyag szóhoz kapcsolva tökéletesen leírja műanyag lényegét. A műanyag egy nagy változatosságban létrehozott speciális anyag, amely alkalmas egyedi műszaki és csomagolási problémák költség és energiahatékony megoldásra. Azonban nem anyag a klasszikus értelemben. A különféle műanyagok óriásmolekulái, molekula csoportjai nem léteznek a természetben, ezek emberi tevékenység eredményei, mesterségesek. Valójában nem is beszélhetünk egzakt, egy-egy műanyag fajtához köthető molekuláról, hanem molekulák halmazáról, amelyek az újrahasznosítás során változnak.

Valójában az European Plastics Pact egy célkitűzése teljesült: mert minden műanyag termék újrahasznosítható. De hogy a létrejött regranulátumot mire fogjuk használni …. ez egy örök kérdés. Általában a jó szándékú amatőrök – ideértve a felelős kormányokat is – nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy az újrahasznosítás során a műanyagok keverednek, és ha sikerül is műanyagfajtánként különválogatni őket korántsem tekinthetők homogén anyaghalmaznak. És ha valamely véletlen folytán homogén anyaghalmazról beszélünk, mi történik az újrahasznosítás során? A virgin polimer az elsődleges feldolgozás során is komoly hősokknak, nyírásnak van kitéve. Ezt követően is sok hatás éri, napsugárzás, kémiai, fizikai szennyeződés és nem utolsósorban fizikai igénybevétel. Az újrahasznosítás során további nyírás és hősokk éri. A műanyagokat a feldolgozás, a használat és az újrafeldolgozás során számos hatás éri. Ezek következtében egyes műanyagoknál töredezik a polimer lánc másoknál térhálósodik, de van olyan is például a PET, ahol egészen jól működik a sok-cilusos újrahasznosítás. A legnagyobb probléma a poliolefineknél van, egyrészt mert ez a teljes műanyag termelés és felhasználás közel fele ezekhez köthető, másrészt mert ebből a legváltozatosabb a kínálat. A polipropilének esetében 77 különféle applikációt különböztetünk meg, míg a polietilének esetében 183-at és ehhez ráadásul különféle sűrűségkategóriák is tartoznak. Már maga a begyűjtés, a válogatás is bonyolult, sokféle hulladék és regranulátum minőség létrehozása lehetséges. Az újrahasznosítás után a megfelelő felhasználási terület megtalálása sem egyszerű. Nem véletlen, hogy regranulátumokat leginkább a legegyszerűbb mezőgazdasági, építőipari és egyszerű csomagolási termékeknél használunk. Ezeknél a fólia és fröccs termékeknél lehet ipari mennyiségben regranulátumot előállítani és felhasználni, azonban a legtöbb alkalmazás esetében csak manufakturális mennyiségben áll rendelkezésre hulladék és regranulátum. A fent leírt változatosság kiszolgálásához nincs elegendő mennyiségben vagy megfelelő minőségben elérhető hulladék. Elég csak arra gondolni, hogy a 8 m széles BOPP tekercsből sok esetben 4 cm-széles cukorka csomagolás lesz. Hogyan gyűjtsük és dolgozzuk vissza ezeket az anyagokat, főként miután exportáltuk és máshol használtuk fel ezeket? A mechanikai újrahasznosítás legnagyobb problémája, hogy az újrahasznosítás során csak kivételes esetekben tudunk visszatérni a kiinduló termékhez, azaz a kiindulási műanyag termékből – például fólia hulladékból – már ugyanazon minőségű terméket nem tudjuk előállítani. A másik nagy probléma, hogy az újrahasznosítás nagyságrendje átlagban is kisebb, mint a műanyaggyártásé, de ha egyes applikációkat nézünk, az eltérés lehet két vagy három nagyságrenddel is kisebb.

Nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb globális polimergyártó magas rangú vezetője is megjegyezte, hogy a jelenleg elterjedt mechanikai recyclinggal maximum a jövőbeli regranulátum igények 15%-át lehet kiszolgálni. Én ennél optimistább vagyok, de tisztán kell látni a műanyag újrahasznosítás fizikai és kémiai korlátait. Nem véletlenek az elakadások, nem véletlen, hogy nem tudunk és valószínűleg a közeljövőben sem fogunk tudni elegendő mennyiségben polietilén és polipropilén élelmiszer csomagolást előállítani recyklátumból, különösen nem használat utáni hulladékból. És nem véletlen a düh sem, amely elönti az ezzel a ténnyel szembesülő laikusokat. (https://www.theguardian.com/us-news/2024/feb/15/recycling-plastics-producers-report)

Ellentétben a sajtóban megjelentekkel, a műanyag gyártók és feldolgozók nem hazudtak és nem eredendően gonoszok. Mindössze annyi történt és történik most is, hogy nem mondtak kategorikusan nemet a jószándékú amatőrök és politikusok elvárásaira, hagyták felfúvódni az illúziólufikat. Mentségként ki kell mondjuk, az iparág sem tudta, mire számítson a gyakorlatban, mivel a regranulálás laborban működött, akár tízszer-tizenötször is újra lehetett darálni és regranulálni a műanyagokat. De a labor nem tudta modellezni az életet, a termék használat közbeni degradációt, a használatból eredő szennyeződéseket és legfőbbképp az azonos műanyagfajtába tartozó ám mégis más típusú, más katalizátorral, más additív szerkezettel és más folyásindexxel rendelkező hulladékok keveredését. Az iparági gyakorlatban vannak jól működő, régóta alkalmazott eljárások, például a fúvás (BM) esetében a parizon-hulladékok visszadolgozása. A gyártásközi hulladék, a post industrial waste keresett alapanyag, de a használat után a műanyagból leginkább szemét lesz, semmint hulladék. És ha ezen szigorú hulladékkezelési szabályozással, szofisztikált szelektálással változtatunk, és hasznos, iparilag jól hasznosítható hulladékot állítunk elő nagy mennyiségben, akkor ez megoldást jelentene? Valószínűleg nem, a feldolgozási, újrahasznosítási hősokk, a nyírás, a molekula-degradáció, a térhálósodás ugyanúgy jellemezni fogja a műanyag újrahasznosítás folyamatát. Egyes esetekben az MFR változása miatt, a keletkezett regranulátum felhasználási lehetőségei, a létrejött MFR tartomány kereslete kisebb, mint a kiinduló polimeré. Egyszerű példával élve, ha újrahasznosítanánk Lengyelországban a BOPP termelés 50%-át, és létrejönne 80-100 ezer tonna MFR 5-6-os fekete fröccs (IM) anyag, azt mire lehetne felhasználni? Persze MFR-t tudunk növelni és más magasabb folyásindex tartományok felszívnák a granulátumot részben, de semmiképp sem tudnánk visszatenni a kiinduló anyag, a BOPP termelésbe.

A poliolefinek esetében ki kell mondanunk, hogy nincs tökéletes loop, a körkörösség egy végtelenített puzzle, ahol a létrejött regranulátum keresi a felhasználási területét. És ez a végtelen puzzle nem teszi lehetővé az iparszerű működést. És itt nem csak a műanyagokról beszélünk, hanem a teljes ipari termelésről. Hiszen minden ipari gyártósor végén egy csomagoló berendezés áll. Ha a csomagolóanyag gyártás manufakturálissá válik azzá válik a teljes ipari termelés is.

Valószínűleg ezzel, a kémiai és a fizika kérlelhetetlen tényeivel, a feladat összetettségével szembesültek az European Plastics Pact alapítói amikor befejezték 2,5 év után a működésüket. Természetesen voltak eredmények, születtek jó gyakorlatok, azonban a kitűzött célokat még meg sem közelítették. A szervezet legfőbb eredménye azonban halála volt, mert egyértelmű választ adott arra, hogy:

  • nem lehet a kémia és természet törvényeit felül írni;
  • nem lehet gyorsan, nagy változásokat elérni egy évtizedek alatt kialakult iparágban;
  • az ipar, a civilszféra és a politika képes az összefogásra;
  • képes eredményeket elérni, de ezek az eredmények lassan születnek.

Ezek a válaszok azonban még mindig nem jutottak el sem a politikusokhoz, sem a civil környezetvédőkhöz. Az új remény a Chemical Recycling és a Mass Balance Approach.

Mit tudunk ezekről? A kémiai újrahasznosítás létezik, azonban két nagyságrenddel van elmaradva a közeljövő igényeitől és nagyon keveset tudunk a széndioxid lábnyomáról. A tömegelszámolás módszere pedig – nevezhetjük block chain-nek, de egyszerűbb, ha könyvelési és allokációs trükkök, megoldások hosszú soraként azonosítjuk -, sok folyamattal és nagy papír felhasználással. Félő, hogy létrejön egy megoldás, ami elfedi a lényeget, a valódi széndioxid kibocsátást. Félő, hogy újra becsapjuk magunkat és a szélesebb közvéleményt, megnyugtatva mindenkit, hogy igenis van „tökéletes műanyag loop” miközben az eredeti céloktól egyre messzebb kerülünk. Félő, hogy a jószándék újra felülírja a józan észt és a természettudományt.

 

Bűdy László

a myCEPPI Kft. ügyvezető igazgatója,

az MMSZ elnökségének tagja