2022. január 26.

Energiaválság: tárgyalások kezdődtek az MMSZ és az ITM között

A műanyagipari cégeket érzékenyen érinti az energiaárak alakulása, igaz a kisebb vállalatok fölé védőernyőt emelt a kormány azzal a döntésével, hogy a megfelezett iparűzési adó igénybevételére jogosult kisvállalkozások – maximum tízfős létszámig és négymilliárd forintos éves árbevételig – átmenetileg beléphetnek az egyetemes szolgáltatási körbe, ami azt jelenti, hogy ők is a rezsicsökkentett árat fizetik.

Ez a kedvezmény azonban nem érinti az intenzív energiafelhasználó műanyagipar nagyvállalatait, akiket a megugró energiaárak mellett az alapanyagárak nagyfokú emelkedése, illetve a bér és egyéb működési költségek emelkedése is sújt. Mindez együttesen olyan helyzetbe hozhatja az iparágat – mondta el Hajdárné Molnár Elvira, a Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) elnöke, ami jelentős piacvesztéssel, a versenyképesség csökkenésével járhat, illetve pénzügyi csődöket vetíthet előre.

A komoly kihívásokra válaszul az MMSZ elnökségében munkabizottság alakult – tagjai Hajdárné Molnár Elvira, Palócz Tamás, Pataki Zsuzsa, Kocsánné Olasz Andrea és Karsa Béla -, akik kidolgozták rövid és hosszú távú javaslataikat a probléma kezelésére. Ezt a szakmai anyagot január közepén adta át a munkacsoport személyes találkozó keretében dr. Nagy Ádámnak, az ITM helyettes államtitkárának. A tárgyaláshoz egy időre csatlakozott dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár is, aki tájékoztatást adott a minisztérium törekvéseiről a kormányzati döntések előkészítésével kapcsolatban az adott probléma megoldásában és a javaslatok kidolgozásában.

– Több mint két órán át tartott a megbeszélésünk és tapasztalatunk szerint a minisztérium az együttműködésre teljes mértékben nyitott – értékelte a találkozót Hajdárné Molnár Elvira. – Az kiderült a számunkra, hogy nem egyedüli iparágként kerestük fel a minisztériumot, és a döntéshozók azt világosan látják, hogy komoly a probléma, kormányzati segítség nélkül vállalatok sora sodródhat a csőd irányába.

Javaslatunkban egy rövid és egy hosszú távú megoldást dolgoztunk ki a kialakult helyzetre. Rövid távú javaslatunk egy átmeneti pénzügyi segítségnyújtást tartalmaz az idei évre, hosszú távra pedig a megújuló energiaforrások felhasználására kértünk egy olyan pályázati konstrukció kialakítását, amelyben az érdeklődő cégek ki tudnak építeni maguknak egy önálló rendszert, ami független energiavételi lehetőséget jelentene számukra, a megújuló energiaforrásokra alapozva. Ez a lehetőség hozzájárulna a kormányzati klímacélok teljesüléséhez is.

A megbeszélés során az is kiderült, hogy a minisztérium többféle megoldásban gondolkodik. Mindenekelőtt egy kedvező hitelkonstrukcióban, felméréseink szerint azonban a vállalkozások sokkal inkább egy egyszeri vissza nem térítendő állami támogatásban bíznak, kevésbé hitellehetőségben. Az bizonyos, hogy a kormányzat többféle konstrukció kidolgozásán dolgozik az érintett vállalkozási körök helyzetének javítása érdekében. Természetesen első lépésként a minisztérium a rövid távú megoldásra reagál, ezt követően dolgozzuk ki hosszú távú javaslatunkat.

A tárgyalások ezzel nem fejeződtek be, az ITM-től ígéretet kaptunk arra, hogy a műanyagiparra vonatkozó valamennyi kormányzatnak szóló előterjesztésükbe betekintést engednek és számítanak a Magyar Műanyagipari Szövetség véleményezésére is – zárta a tájékoztatást Hajdárné Molnár Elvira. A tárgyalások folytatásáról lapunkban tudósítunk.